A II. világháború után az ország nagy területi veszteségei miatt újraszervezték a rendszámok kódolását is. A régi járműhatósági kerületekből járműkerületek lettek, kisebb nagyobb területi változásokkal, de továbbra sem feleltek meg közvetlenül a korabeli közigazgatási egységeknek. Ugyanakkor a sorozatszámok intervallumai több jelentést is felvettek, jelölték az egyes kirendeltségeket (alkerületeket) és általában a járműfajtákat is.
| Kód | Megnevezés |
|---|---|
| zászló | Államigazgatási, katonai és postai járművek Ezeket a rendszámokat inverz színekkel adták ki – fekete alapon fehér felirattal – és a területjelzés helyén egy magyar nemzeti színű zászló állt. Az első két számjegy a következőket jelentette: 10-13 – Királyi Magyar Honvédség (Az egyes intervallumok a következőket jelezték: 10-000–10-999 – parancsnoksági, futár stb. személygépkocsik, 11-000–11-299 – sebesültszállító gépkocsik, 11-300–11-999 – különleges járművek (rabszállító, áruszállítósegély-, mentő, rádió-, társas-, páncélutánzattal ellátott, tűzoltó, tartály- telefonközpont-gépkocsik), 12-000–12-999 – teherszállító gépkocsik, 13-000–13-999 – motorkerékpárok; a harci járművek nem kaptak rendszámot) 14 – Kormányzói hivatal, miniszterek (A Honvédelmi Minisztérium tábláin átlós nemzeti színű sávok voltak egy címerpajzs formán) 15 – Magyar Királyi Posta A Budapest székesfőváros közvetlen tulajdonában álló járművek szintén ilyen táblákat kaptak, de a budapesti zászló színeivel, azaz piros-sárga-kék sávokkal. |
| B. | Budapest környéki járműkerület (Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye keleti része (az egykori Esztergom vármegye megmaradt része), Nógrád és Hont közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye északi része (Abonyi járás, Alsódabasi járás, Aszódi járás, Biai járás, Gödöllői járás, Gyömrői járás, Központi járás, Monori járás, Nagykátai járás, Pomázi járás, Ráckevei járás, Váci járás, valamint Budafok rendezett tanácsú város, Cegléd rendezett tanácsú város, Kispest rendezett tanácsú város, Nagykőrös rendezett tanácsú város, Pesterzsébet rendezett tanácsú város, Rákospalota rendezett tanácsú város, Szentendre rendezett tanácsú város, Újpest rendezett tanácsú város és Vác rendezett tanácsú város)) Az első két számjegy a következőket jelentette: 45-46 – Személygépkocsik 47 – Személygépkocsik (első 500 szám) és tehergépkocsik (második 500 szám) 48 – Tehergépkocsik (első 500 szám) és speciális járművek (második 500 szám) 49 – Motorkerékpárok |
| BP. | Budapest székesfővárosi járműkerület Az első két számjegy a következőket jelentette: 16 – Budapesti Automobil Közlekedési Részvénytársaság (inverz színnel) 17-19 – Közszolgálati járművek (buszok, taxik, áruszállítók — normál és inverz színnel is) 20-34 – Személygépkocsik 35-38 – Tehergépkocsik 39 – Mentők (első 500 szám) és speciális járművek (pl. tűzoltók – második 500 szám) 40-44 és 80-94 – Motorkerékpárok |
| D. | Debreceni járműkerület (Bihar vármegye, Hajdú vármegye, Szabolcs és Ung közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye, Szatmár, Ugocsa és Bereg közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye; Debrecen törvényhatósági jogú város) Az első két számjegy a következőket jelentette: 50-51 – Debreceni alkerület (kb. a mai Hajdú-Bihar vármegye) (Az egyes intervallumok a következőket jelezték: 50-000–51-199 – személygépkocsik, 51-200–51-499 – tehergépkocsik, 51-500–51-599 – speciális járművek, 51-600–51-999 – motorkerékpárok) 65 – Nyíregyházi alkerület (kb. a mai Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye) (Az egyes intervallumok a következőket jelezték: 65-000–65-599 – személygépkocsik, 65-600–65-749 – tehergépkocsik, 65-750–65-799 – speciális járművek, 65-800–65-999 – motorkerékpárok) |
| E. | Székesfehérvári járműkerület (Fejér vármegye, Győr, Moson és Pozsony közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye keleti része (az egykori Győr vármegyére eső rész), Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye nyugati része (az egykori Komárom vármegye megmaradt része), Veszprém vármegye; Győr törvényhatósági jogú város, Székesfehérvár törvényhatósági jogú város) Az első két számjegy a következőket jelentette: 59 – Székesfehérvári alkerület (kb. a mai Közép-Dunántúli régió) (Az egyes intervallumok a következőket jelezték: 59-000–59-599 – személygépkocsik, 59-600–59-749 – tehergépkocsik, 59-750–59-799 – speciális járművek, 59-800–59-999 – motorkerékpárok) 60-61 – Győri alkerület (az egykori Győr vármegye területe) (Az egyes intervallumok a következőket jelezték: 60-000–61-199 – személygépkocsik, 61-200– 61-499 – tehergépkocsik, 61-500–61-599 – speciális járművek, 61-600–61-999 – motorkerékpárok) |
| M. | Miskolci járműkerület (Abaúj-Torna vármegye, Borsod, Gömör és Kishont közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye, Heves vármegye, Zemplén vármegye; Miskolc törvényhatósági jogú város) Csak az 52-53 kódokat használták az egész területre további megkötés nélkül. (Az egyes intervallumok a következőket jelezték: 52-000–53-199 – személygépkocsik, 53-200–53-499 – tehergépkocsik, 531-500–53-599 – speciális járművek, 53-600–53-999 – motorkerékpárok) |
| O. | Szombathelyi járműkerület (Győr, Moson és Pozsony közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye nyugati része (az egykori Moson vármegye és Pozsony vármegye megmaradt részei), Sopron vármegye, Vas vármegye, Zala vármegye; Sopron törvényhatósági jogú város) Az első két számjegy a következőket jelentette: 62-63 – Szombathelyi alkerület (Vas vármegye) (Az egyes intervallumok a következőket jelezték: 62-000–63-199 – személygépkocsik, 63-200–63-499 – tehergépkocsik, 63-500–63-599 – speciális járművek, 63-600–63-999 – motorkerékpárok) 64 – Soproni alkerület (az egykori Sopron vármegye területe, valamint Győr, Moson és Pozsony vármegye az egykori Győr vármegye területe nélkül; Sopron törvényhatósági jogú város) (Az egyes intervallumok a következőket jelezték: 64-000–64-599 – személygépkocsik, 64-600–64-749 – tehergépkocsik, 64-750–64-799 – speciális járművek, 64-800–64-999 – motorkerékpárok) 67 – Nagykanizsai alkerület (az egykori Zala vármegye területe) (Az egyes intervallumok a következőket jelezték: 67-000–67-599 – személygépkocsik, 67-600–67-749 – tehergépkocsik, 67-750–67-799 – speciális járművek, 67-800–67-999 – motorkerékpárok) |
| P. | Pécsi járműkerület (Baranya vármegye, Somogy vármegye, Tolna vármegye; Baja törvényhatósági jogú város, Pécs törvényhatósági jogú város) Csak az 54-55 kódokat használták az egész területre további megkötés nélkül. (Az egyes intervallumok a következőket jelezték: 54-000–55-199 – személygépkocsik, 55-200–55-499 – tehergépkocsik, 55-500–55-599 – speciális járművek, 55-600–55-999 – motorkerékpárok) |
| S. | Szegedi járműkerület (Bács-Bodrog vármegye, Békés vármegye, Csanád, Arad és Torontál közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye, Csongrád vármegye, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye déli része (Dunavecsei járás, Kalocsai járás, Kiskőrösi járás, Kiskunfélegyházi járás, Kunszentmiklósi járás; Kalocsa rendezett tanácsú város, Kiskunfélegyháza rendezett tanácsú város, Kiskunhala rendezett tanácsú város); Hódmezővásárhely törvényhatósági jogú város, Kecskemét törvényhatósági jogú város, Szeged törvényhatósági jogú város) Az első két számjegy a következőket jelentette: 56-58 – Szegedi alkerület, minden jármű (Az egyes intervallumok a következőket jelezték: 56-000–57-799 – személygépkocsik, 57-800–58-299 – tehergépkocsik, 58-300–58-399 – speciális járművek, 58-400–58-999 – motorkerékpárok) 66 – Gyulai alkerület, minden jármű (Békés vármegye, valamint az egykori Arad vármegye megmaradt része) (Az egyes intervallumok a következőket jelezték: 66-000–66-599 – személygépkocsik, 66-600–66-749 – tehergépkocsik, 66-750–66-799 – speciális járművek, 66-800–66-999 – motorkerékpárok) |
Költözés esetén a rendszám betűkódját lecserélték, de a sorszámok maradtak, ezért előfordult, hogy a betű és a sorszámok nem egyeztek meg a fent megadottakkal.
